Staal semmiképp, én személy szerint Backes-t választanám, ha már nagyon muszáj, benne bőven maradt még, játékosként pedig nincs semmi problémám vele...nem igazán rémlik, h bármikor is tapló lett volna.
Radulov agyából meg a detroiti körzetet valahol töröljük ki...sosem léteztünk, pont.
Amitől viszont nagyon tartok, az Backes és Staal. Előbbit sosem szerettem, utóbbinak pedig lefőtt a kávé. Márpedig szerintem ők lesznek Holland célkeresztjében, miután más centert nem tud majd leakasztani.
Friedman szerint a Panthers és az Avs mellett továbbra is harcban vagyunk Radulovért. Eronko, aki orosz és hiteles is, inkább csak a Panthers, Wings duót emlegeti.
Erre én is kíváncsi leszek. Remélem nem fosik be semmilyen nagyobb összegtől, főleg így, h égetően szükségünk van egy jó hátvédre, ami sztem most bármi pénzt megér. Larkint, AA-t Mrazeket, Nyquistot hagyja békén...a többi nem érdekel igazán
Azt mondja Holland, hogy a Miller, Helm duóval már beszélt az esetleges szerződéshosszabbításról, míg a Quincey, Richards kettőssel nem. Agresszív akar lenni az UFA piacon.
Nekem semmi gondom a Tampaval. Sőt, szurkolok nekik, mert számomra szimpatikus, amit Yzerman felépített. Fiatal és gyors csapat, fiatal edző, jó hoki. Nekünk is ezt a vonalat kellene követnünk.
Közben kiesett a Griffins, holott a meccs során 2-0-ra és 3-1-re is vezettek, a vége 3-4 lett hosszabbításban.
A túloldalon Werenski dominálta a párharcot. Eddig minden szinten kiemelkedőt nyújt, jó védő lesz belőle. Larkin idecsábíthatná, ha már országos cimborák és michigani is.
AA és Larkin egyszerűen megfoghatatlanok lesznek, annyira szélsebes mindkettő, mellette még baszott jól kezelik a korongot.
Egyébként a vb-n, az utóbbi illető akkora pimasz gólt vágott ellenünk h csak lestem, milyen gyors.....kötsög!
Stream hiányában éjszaka rádión hallgattam a Griffins meccsét. Idegenben győztek 6-1-re, és a Bertuzzi-Athanasiou-Mantha sor eléggé brillírozott: Bert mesterhármas, AA 1+2, Mantha 2 gólpassz. Azóta felkerült a meccs összefoglalója is:
AA sebessége nagyon durva
Egyébként itt a 2. körben már az életben maradásért küzd a Griffins. Az első három meccset elveszítették, azóta két győzelem, de csoda kellene ahhoz, hogy meglegyen a fordítás 0-3-ról. Az AHL történelme során csupán három alkalommal volt példa ilyesmire.
Mindenesetre azt jó látni, hogy a fontosabb fiatalok közül mindenki pont per meccset hoz, Mantha pedig még annál is jobban termel:
Mantha - 8 meccsen 4 gól és 6 gólpassz
Bertuzzi - 8 meccsen 7 gól és 1 gólpassz
Sproul - 8 meccsen 1 gól és 7 gólpassz
Athanasiou - 5 meccsen 2 gól és 3 gólpassz
Ja és Svechnikov pont ezen a meccsen debütált egy gólpasszal.
Egyébként én már teljes mértékben arra az álláspontra jutottam, hogy menjen. Hülyén hangzik, de nem akarom, hogy tovább maradjon. Ha marad, akkor megint csak foltozás lesz a nyáron (lehet, hogy tőle függetlenül is az lesz, de ha marad, akkor mindenképpen az lesz). Lépjünk túl ezen a történeten.
The Wings hired Doug Houda the other day to take charge of the defence and penalty kill and are now looking for someone with power play experience to handle the offencive side of the puck.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.